MENÜ
                                   A Zászlónk !       zaszlonk.jpg     Melyért milliók haltak már, 
               s melyet milliók tapostak már.          Nekünk szent és sérthetetlen!
                    A tudás fontos, mert megtaníthat, hogy azt is átlásd, ami elvakíthat!
Béremelés ígéretével becsapták a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat. Szétverik az oktatási rendszert, vegzálják a kórházigazgatókat, semmibe veszik a szakszervezeteket. A magáncégeket kommandóval fenyegetik, mintha bármi közük lenne ahhoz, hogy egy magáncég kit és mennyiért foglalkoztat. Akire éppen vonatkoznék egy törvény, azonnal egy lex-Akárki létrehozásával mentesítik. A brutális válságadók bevezetésével nemzetközi károkat okoztak, emiatt csökkent a hitelezés és nőtt a banki, a telekommunikációs szolgáltatások ára. Megbukott a cselédadó, ellopták a magánnyugdíjakat. Lassan egy éves munkásságuk alatt nőtt az ország kockázati felára és az államadósság. A hitelminősítők éppen a bóvli fölé árazták be az országot. Az előző ciklusban folyamatos építkezés folyt, a kormányváltás óta az uniós fejlesztések gyakorlatilag leálltak. (Ami épül: Mercedes, Audi, még Gyurcsány, majd Bajnai hozta ide.) Az egészségre káros hamburgerfogyasztást korlátozzák, de pálinkát bárki pancsolhat. Forintpusztító mondataikkal bedöntötték a devizahiteleseket, azóta sincs a gondra megoldás.

Rosszabbul élünk, mint egy éve: jóval drágább az élelmiszer, a benzinár az egekben, nő az infláció, egyre több embernek gond a mindennapi élelem beszerzése, a lakás fenntartása. Cserébe az egykulcsos adóval az emberek háromnegyedének csökkent a bére. Viszont Orbánéké nőtt. Nem kicsit, nagyon.
Szociális érzékenységükre jellemző a kétmillió forint feletti bér, az urizáló dolgozószoba, a havi 600 ezres Audi, az adósságban úszó önkormányzatok, néhol az adófizetők a cimborák perköltségét is kifizetik. Megbízási szerződések születnek a haveroknak a zuglói 40 milliótól az NFÜ-s kétmilliárdig. Kétes múltú elszámolók jelentenek fel mindenkit, de az esztergomi Meggyes esetében elfordítják a fejüket. Terrorelhárításnak nevezett házi kommandó létrehozása.

Magyarország nemzetközi tekintélye romokban. Szégyen, ahogyan a miniszterelnök Strasbourgban viselkedik, az uniós elnökség teljes kudarc. Orbán bűne, hogy elmarad a gödöllői csúcstalálkozó. A kettős állampolgárság diplomáciai gondokat okoz, a szavazati jog megadása megosztja a határon innen és túl élő magyarokat, ráadásul igazságtalan az itt adót fizető anyaországiakkal szemben. Szétverték a filmgyártást, az Operát, a színházi struktúrát pártkatonákkal töltötték fel, lapjaik támadják leghíresebb kortárs íróinkat, a filozófusok ellen már per is indult.

És most az elrontott kormányzás miatt a zemberek felkészülnek Orbán Viktor megszorító csomagjára. Egy legyengült, félelemben élő nemzet várja az újabb, "nemzeti megújhodásnak" nevezett kínzást.
Gréczy Zsolt újságíró/Népszava

VÉSZHELYZET !!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
A hatalom fogságában

Az 1990 áprilisában lezajlott első szabad választásokat követő
hétvégén Orbán Viktor szüleinek velencei-tavi házában gyűlt össze aFidesz-vezérkar: a választmány, a 22 tagú frakció, pár tanácsadó éskampányember. A háromnapos tanácskozás egy kérdés körül forgott:
hogyan tovább?

A társaság két táborra oszlott: a szigorú elvi alapon álló idealistákra (amatőrök) és a politika iránti illúzióikkal akkorra már
leszámolt pragmatikusokra (profik). A vita egy pontján Lovas Zoltánújságíró, a párt sajtófőnöke (amatőr) az alábbi kérdést szegezte (aformális státusát tekintve akkor még csupán házigazda, de már profi politikus) Orbán Viktornak: "Érvényes-e még a régi jelszó: a célunknem a hatalom, hanem a szabadság?"
Orbán ezt vágta rá: "Annyi szabadságunk van, amennyi hatalmunk."
Húsz év telt el az óta.

Orbán kezében ma roppant hatalom összpontosul. Nagyobb, mint Kádár
János óta bárkiében. Mégsem szabad ember. A hatalom foglya. Hatetszik, a saját hatalmáé.Alighanem akkor vált végleg azzá, amikor először veszítette el:2002-ben. Onnantól minden igyekezete, minden gondolata, szava,mozdulata egyetlen görcsös akarás volt: hogy visszaszerezze. 2004-től, amikor a váratlanul előkerült régi ellenféllel, Gyurcsánnyal találtaszemben magát, aki 2006-ban nemcsak legyőzte, de megroggyant, leharcoltvesztessé tette; valósággal feltörölte vele a stúdió padlóját, azóta Orbánnak a hatalom újbóli megszerzése nemcsak politikai cél volt,hanem a személyes revánsvétel és a bosszúállás elemi kényszere is.Létszükséglet, élet-halál harc: belepusztult volna, ha véglegelveszíti.
De megnyerte. Csak önmagát veszítette el - már nagyon-nagyon rég.

Először 1992. táján, amikor tartósnak hitte a szeszélyes közvélemény
átmeneti trendjét: elhitte, hogy 1994-től ő lehet a harmadik MagyarKöztársaság második miniszterelnöke. Harmincegy évesen. Ezért (mikor
huszonkilenc lett) elkezdett öltönyt hordani, naponta borotválkozni,
fésülködni, havonta nyiratkozni: torzonborz, szakállas, farmeros,későn érő kamaszból hirtelen koraérett felnőtt politikussá vált.Pontosabban annak öltözött, annak mutatkozott Ám a Fidesz-frakció létszáma 94-ben (egy híján) ugyanakkora maradt, mint 90-ben volt, sami korábban fényes győzelemnek számított, az négy évre rá óriásibukásnak.

A következő nagy átöltözést (fazonigazítást, jelmez
-cserét) újabbvereség követte. Igaz, ez már akkor, 2005-ben is kétségbeesett,szánalmas trükknek hatott: amikor az egykori mellényes, Boss-öltönyösminiszterelnök egyszer csak középen kettényalt frizurával, hosszú
barkóval, kockás és csíkos flanelingekben, vastag szövetű kurta
zakókban - szándéka szerint fiatalos populista népvezérként; valójábankorosodó falusi elviszpreszli-kéntlépett a színre urbánuseleganciával öltözködő, "burzsoá" ellenfelével szemben.

A harmadik átöltözésre az előzőeknél lassabban, szinte észrevétlenül
került sor: ma újra drága (készítői szándéka szerint: elegáns, de inkább kihízottnak ható)öltönyökben domborít előttünk az uralmát elsöprő diadallal visszavevő- a nagyhatalmú államférfit és a népvezért immáron egy személybenalakító -, örökifjú vidéki politikai bonviván.

Akiről - egészséges ösztönüket elfojtva, önmaguk liberális-demokrata
voltát igazolandó - tisztességes politikai közírók is szükségét érzikleírni, hogy (bármily távol álljon tőlük politikailag) a szabadválasztásokon demokratikus mandátumot szerzett Orbán az őminiszterelnökük is. Ami engem illet, szintén liberális-demokratavolnék (amióta csak az eszemet tudom), ám ezzel együtt a leghatározottabban kijelentem, hogy Orbán Viktor nekem nemminiszterelnököm. Nem is lesz soha: olyan többség a világon sincs!Nevezett a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, ami épp elég baj -nekem is.

Hogy lássuk mekkora, menjünk vissza az első kormányfőhöz (aki az enyém
is volt). Antall József - még jelöltként - többek között ezt mondta1990. május 22-én, leendő kormánya programjának előterjesztésekor:
"Ünnepi pillanatban állok a magyar Országgyűlés és az egész nemzet
nyilvánossága előtt... Magyarországon forradalom zajlott le, amely...mindannyiunk számára az emberi jogok teljes körű szabadságát hozza el,az egyéni és a nemzeti méltóság helyreállítását ígéri, és véget vet a
kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok országlásának."

Bár a forradalom kifejezést Antall metaforaként használta, a pillanat kétségkívül ünnepi és történelmi
volt. Ám húsz év elteltével szomorúan konstatálhatjuk: noha Orbánmásodik miniszterelnöksége ugyancsak történelmi jelentőségűnekígérkezik, a magyar demokratáknak ez legföljebb a gyászünnepe lehet.
Mert az emberi jogok, a szabadság és az egyéni méltóság korlátozását
hozza el újra, s a nemzet is - ha van még - ráébred majd egy idő után,hogy a méltóságát nemhogy visszanyerte volna, de épphogy elvesztette.
Mert (bár más formában) visszatért a kettős nyelv, a hazugság és az
elhallgatott igazságok országlásának kora.

A jelenlegi kormányfő ugyanis nem túloz vagy téved, amikor "a
szavazófülkékben történt forradalomról" beszél, hanem tudatosanhazudik. Már a második forduló estéjén megindította azt a verbálisoffenzívát, amelyik a parlamenti ülésezés kezdete, illetve a sajáthivatalba lépése óta feszített ütemben zajló autokratikus hatalmi építkezés számára készítette elő a terepet. A forradalom - ami nemmás, mint a jog félresöprése "az igazság", "a nép" stb. nevében -tudniillik most történik, a szemünk előtt. Nem a fülkékben és nem anép hajtotta végre, hanem a kormányzat - a választásokon szerzettdemokratikus mandátumával visszaélve. A jogilag ki nem hirdetett, ám agyakorlatban annál inkább megvalósított rendkívüli állapot körülményeiközött: sorozatos törvény- és alkotmánysértések árán. Hogy csak a legfontosabbat mondjam: a (még) hatályos alaptörvény 2. §-a szerint:"A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagyállampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom... kizárólagos
birtoklására." Márpedig Orbán eddigi tevékenysége másra sem irányult!

Bár a hatalma már most is csaknem kizárólagos: semmilyen alkotmányos
vagy politikai ellensúlya nincsen - ő mégsem tűnik elégedettnek. Avonásai dúltak, az arcán feszültség, a ráncok már nem tudnak rajtaelsimulni. Láthatóan megviselte őt a nyolcéves "száműzetés". Ami után- bármily meglepően hangzik - nagyon egyedül maradt. A régi Fidesz főereje: a politikailag együtt szocializálódott, az egymásban valófeltétlen bizalom alapján összetartó, kifelé zárt, belül demokratikus férfiközösség rég a múlté. Szájer még maga ment Brüsszelbe; Áder márkénytelen volt: kitelt itthon az ideje; Deutschnak a becsülete is.Stumpf most lett kifizetve az alkotmánybírósággal (volt képeelfogadni!). Orbán mellett-mögött már csak az öreg barát, a jellemnek tán egyenes, demokratának azonban - a politikai ellenfelekkel szembentáplált mind kórosabb gyűlölete miatt - rég nem nevezhető Kövér maradt.
Rajta kívül (az egy Navracsicsot talán kivéve) egyre kontra-szelektáltabb végrehajtók, különféle rendű-rangú, gumigerincű kegyencek
sürögnek-forognak Orbán körül.

A vezér mindent és mindenkit maga alá gyűrt: pártot, embert,
intézményt, hivatalt. És főleg: döntést. A hatalomkoncentráció ilyenfoka kizárja, hogy - legyen bármilyen kiváló mentális és fizikaiállapotban - kellő felkészültséggel, elegendő információ birtokábanhozzon sorozatban jó döntéseket. És ő sem a régi már: a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának középületekben való kiakasztatásajelezte leginkább, hogy Orbán ítélőképességével is komoly bajoklehetnek már.
Az ország népe erről mit sem látszik tudni. Cselekvőképes politikai
ellenfél és demokratikus politikai közösség híján a vezér azt tesz amagyar társadalommal, amit akar. Most visszafelé tekeri az időkerekét. Jelenleg ott tart, ahová Grósz Károly szeretett volna eljutni1988 körül: erős állami részvétellel működő kapitalizmus plusz a Pártmonopol hatalmának hegemónná lazított változata, amibe egy-két -kormányzati alternatívává nőni képtelen - ellenzéki alakulat isbelefér. Mindez szó szerint értendő: most olvasom Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990 című, történészi korrektséggelés alapos forrásismerettel megírt, kitűnő monográfiáját (NapvilágKiadó, 2006.).

A Fidesz-vezére persze nem akarja restaurálni az egykori diktatúrát.
Ha akarná, se tudná a globális kapitalizmus gazdasági, és az EurópaiUnió politikai közegében. Momentán ezek jelentenek számára valódikorlátokat, amelyek - úgy fest - hosszú éveken át sulykolt populista
ígéreteinek a foglyává is teszik őt. Mert a mai nemzetközi konstelláció egyszerűen nem engedi meg neki, hogy - akárcsak részben
is - a rendelkezésére álló nagykapacitású propagandagépezet általszemfényvesztő módon fölnagyítva - valóra váltsa őket. Minden eddigipróbálkozása lepattant a szóban forgó pénzügyi és politikai körökről,amelyek - a hazai publikummal ellentétben - nem vevők az átlátszó ésbumfordi trükkökre. Mindezt itthon egy ideig még el lehet adni a bátor magyar államférfivezette "nemzeti szabadságharcként". De előbb-utóbb eljön az igazságórája.

Vagy mégsem?

Lehet, hogy ezúttal is alábecsülik Orbánt, akik azt hiszik, saját
magát is foglyul ejtette? Az orosz és a kínai kapcsolatfölvételek, avilággazdaságban "keletről fújó új szelek" emlegetése, s az egyébjelek (az Európai Unió soros elnökségére készülő magyar kormányzatfeje és minden rendű-rangú embere kizárólag a nemzeti trikolor előtt mutatkozik, kék zászló és sárga csillag sehol sem látható!) arrautalhatnak, hogy Orbán egészen más irányból akarja megfinanszíroztatnia magyar gazdaságot és a saját autokratikus rendszerét. Olyanirányból, ahonnan az utóbbit nem éri kritika, ahonnan enyhén szólvanem támasztanak demokratikus elvárásokat. Lehet, hogy az egykoriliberális demokrata, aki sokakban (valaha e sorok írójában is)államférfiúi illúziókat keltett; ám aki az idők során populistavezérré, a magyar demokrácia sírásójává lett - ezúttal mindennagyhatalmi kényszer nélkül -, ismét a keleti parton akarja kikötniAdy Kompországát - a mi hazánkat?

Akárhogy is végződik ez a szörnyű és hosszúnak
ígérkező kaland, azilletőről mindenképp a magyar történelem kevéssé dicsőséges lapjain olvashat majdaz utókor.

Mert idővel minden és mindenki a maga helyére kerül.

Debreczeni József

2010.
Utószó egy nem liberális, de valódi demokratától:
Csak egy idevágó kérdés! Mit csinált 8 éven át, azon kívül, hogy tüntetőleg be sem járt a Parlamentbe, de mindent láthatott, betekintése volt nemcsak neki, de képviselőtársainak is a hatalomba, a költségvetésbe? És most a demokratizmus óriási vívmányaként mindenről és mindenkiről hazudva akarják felhasználni a magánnyugdíjpénztárak egyéni (tehát szigorúan egyéni, állampolgári tulajdonban lévő) tőkéjét, csak hogy szebb legyen a költségvetés, csak hogy eleget tegyenek az EU-felé vállalt, s nyíltan megtagadni nem mert kormánykötelezettségnek????? Csakhogy
Hol a program!?? Vagy 8 év alatt nem sikerült sem a gazdaságban, sem a gondolkodásban változást elérni, programot összehozni, amire már a másik oldal is azt mondja ez IGEN!?
De nincs sehol, csak a sok okos samesz van, akik csak a vezír seggét nyalják, s közben nyomorba döntik a jövő dolgozóit és nyugdíjasait! Hosszú időre elriasztanak minden külföldi befektetőt, romba döntik a hitelezési rendszert, s ezzel együtt a hiteladósság csapdájában vergődő átlag állampolgárokat is!
Hol a demokratikus értékrend?
Ennyire nem lehet elkúrni valamit!!
Ha ellenzékben mindennek ellent lehetett állni és népszavaztatással mindent meg lehetett hiúsítani, akkor most hol a PROGRAM! HOL A MEGVÁLTÓ MINDENTUDÁS????
JA, MÁR A NÉPSZAVAZÁS IS SMAFU (A buta nép úgysem tudja, mi a jó neki, minek akkor szavaztatni vele!)
Egy bajom van még, hogy ezt egyetlen most ellenzékben lévő párt sem kéri számon! Miért nem merik nekik szegezni a kérdést: hogy is van akkor ez, 8 év alatt sem tudtál (tudtatok) programot írni????
Terjeszd, amíg lehet!
 

Tönkre teszik a  HAZÁMAT   ( EU lózungok - hazugságok)
Tönkre teszik a  MAGYAR CSALÁDOKAT  (új adórendszer - forint lejáratása - CHF - államosítások -                                                                törvényre emelt lopás - szájkosár a médiára és az                                                                 alkotmánybíróságra )
Tönkre teszik a  JÖVŐNKET
Ki más tudná megállítani ezt az ámokfutást mint.............
(kattintson a linkre és megtudhatja........)

 
Halgassa meg, kik szavazták meg név szerint az új média törvényt

/Forrás:

HA LASSAN IS, DE AZÉRT KIDERÜL, HOGY KIK HAZUDOZTAK, HAZUDOZNAK TOVÁBBRA IS !
Sokan nem akarják otthagyni a magánnyugdíjpénztárukat, és a hezitálók aránya is igen magas. Heti szavazás-összesítőnk.
Számos hírportálhoz és közvélemény-kutatóhoz hasonlóan mi is feltettünk a héten egy kérdést, hogy megtudjuk, a válaszadók (a Véleményvezér blog olvasói) vajon otthagyják-e magánnyugdíjpénztárukat, maradnak, vagy esetleg még nem tudják, hogy mit tegyenek.MNYP: menni vagy maradni?c. írásunkban mi a maradás mellett érveltünk, és a következőket állítottuk: "Bár sokaknak úgy tűnhet, hogy a döntés végleges és visszavonhatatlan, tudjuk, hogy a politikában semmi sem az. Másrészt pedig azt is látnunk kell, hogy még ha meg is valósulna a magyar gazdasági csoda, demográfiai okok miatt akkor is fenntarthatatlan lenne a mostani állami nyugdíjrendszer."
"Maradsz-e magánnyugdíjpénztári tag?" - erre a kérdésre kellett válaszolnia blogunk olvasóinak. Lássuk az eredményt!
mnyp_szavazas.jpg
maradsz_mnyp_tag.jpg

Nem mernek válaszolni a FIDESZ parlamenti képviselői .......................
De van olyan képviselőjük akinek lövése sincs, hogy miről kérdezik ??????????????
Nézze meg az eről szóló videót.

Kedves Olvasóink!

A világ sajtójában idõrõl-idõre megjelennek olyan írások, amelyek elgondolkodtatóak lehetnek a közélet, a politika és saját sorsuk iránt érdeklõdõk számára. Ezekre szeretnénk felhívni tisztelt figyelmüket.
Az alábbiakban az Amerikai Magyar Népszava hetilapot szeretnénk bemutatni Önöknek.
 
 
Búcsú 56-tól

Bartus László
2010. október 31.
A jelek szerint a Fideszben sem csak hülyék vannak, nekik is elegük van abból, hogy a miniszterelnökük értelmes szavak, mondatok és gondolatok helyett papagáj módjára propagandaszövegeket ismétel, mintha nem lenne teljesen normális. Ráadásul elég ismerõsnek tûnnek ezek a szövegek, hogy „aki kételkedik, az a múltat védi”. Orbán, aki a kommunizmusban ellenzéki volt, eljutott oda, hogy a kommunisták szövegeit mondja. Bravó. Nem ismerõsek ezek a szövegek valahonnan? Ki a tanácsadója ennek az embernek? Bástya elvtárs? Mindenesetre ugyanazokat mondja, és éppen október 23-án, ami ellen egykor felkeltek. A jobboldallal elfogult ötvenhatosoknak a kommunista párt szlogenjeit kell visszahallaniuk október 23-án. És mi történik? Tapsolnak. Elég bizarr. Elmagyarázta már nekik valaki, hogy amit hallanak, az micsoda? Nem hinném.

De van egy másik érdekesség is. Úgy tûnik, valami repedés történt a megfélemlített Fidesz-vezérkarban. Korábban csak a szocialistáknál voltak magukat megnevezni nem akaró informátorok, akik megszellõztették a belsõ titkokat. Most már a Fideszben is vannak ilyenek. Amit pedig mondanak, hogy nem kellene már a háborús retorika és a „leegyszerûsített” üzenetek, az részben megnyugtató, mert azt jelzi, hogy ott sem csak totál hülyék vannak, akik elhiszik ezt a sok badarságot, amit Orbán beszél. Õk is látják, hogy nyugodtan kormányozhatna a Fidesz a fülkeforradalomról szóló baromságok nélkül is, ellenfelük sincs ma már. Mi szükség a „villámháborúra”, a háborús logikára, az agresszivitásra, az állandó konfrontációra? Megmondjam? Azért, mert beteg a vezérük. Orbán szerint persze azért, mert a helyzet ezt követeli. Tegyük hozzá még, hogy „elvtársak”. A nemzetközi helyzet és a vezér fejében levõ paranoia fokozódik.

De nem a helyzet ilyen, hanem csak õ. Az emberek állandó stresszben tartása, a folyamatos nyomásgyakorlás, a megfélemlítés kell neki, különben nem hiszi el, hogy nincs veszélyben, hogy nem akarják félreállítani. Nem tudom, van-e szakember olvasóink között, de skizofrén paranoiának hívják ezt a betegséget, melynek jellemzõje az, hogy a betegnek nincs betegségtudata. Közös ellenségkép teremti meg azt a kohéziót, amelyben nem fél attól, hogy megtámadják. Ami indokolja, hogy rá szükség van. A környezetét állandó feszültségben tartja, hogy manipulálhassa. A békében fél, elveszíti a biztonságérzetét, nem bízik meg senkiben. Minden diktátor és minden szektavezér esetében kimutatták ezt a betegséget. Akik ilyen embernek a hatása, hatalma, uralma alatt állnak, életveszélyben vannak.

Orbán Viktor egy súlyosan beteg ember. Ez nem durváskodás, száraz tényközlés. ez egy diagnosztizálható betegség. Ilyen mértékû pszichés problémával, személyiségzavarral jobb helyeken még autót sem vezethetne. Magyarországon országot is vezethet. Amikor valaki átírja az Alkotmányt úgy, hogy az ne akadályozza, aztán még a saját maga által írott alkotmányt sem engedi, hogy a maga általa kinevezett alkotmánybíróság számonkérje rajta, az amúgy is nagyon súlyos eset. De itt orvosi problémáról van szó. Ez az ember beszámíthatatlan és kiszámíthatatlan. Bejelentette október 23-án, hogy most ért véget az 56-os forradalom. És nem vezették el kényszerzubbonyban, a televíziók nem olyan beszélgetéseket közvetítenek, ahol szakemberek elemzik aggódva az elmeállapotát, a nép nem röhög és nem követeli, hogy vigyék gyógykezelésre, hanem népszerûsége csak nõttön nõ. Majd megnézzük ennek a végét.


Most csak annyit rögzítenénk balgatagon, nem mintha ez bárkit érdekelne, hogy 1989-ben az egypártrendszert felváltotta a többpártrendszer, az állami tulajdont a magántulajdon. Most pedig a többpártrendszert felváltja az egypártrendszer, a magántulajdont elveszi az állam. A média, a jog, a szabadság ügye az ötvenes évek irányába halad. Azt hiszem, most ér véget az, amiért az 56-os forradalomban harcoltak. Most kellene márciusban újra kezdeni.

Jó reggelt, bajtársak.





 
DEMOKRÁCIÁNK VÉDELMÉBEN !
NEM LESZÜNK KUSBAN !
" alapjogunk örök, a fidesz nem "
OLvassa el az erről szóló sajtócikkeket

A 25. BUDAPEST MARATON FUTÓFESZTIVÁL !
SZÁSZ TAMÁS  CÉLBA ÉRT !
GRATULÁLUNK !
szasz_tamas_2010-09-28_maraton.jpg

Szomorúan tudatjuk minden kedves olvasónkkal,hogy
sandor_istvan_2.jpg
Sándor István
(2002 és 2006 év közötti MSZP-s polgármester)
elhunyt.
Temetése  2010 október 22 én 11 h-kor Gödön, a Nemeskéri Kiss Miklós úti temetőben volt.
 
 


 
 
Csatlakozz Te is a "Demokratikus Koalíció"-hoz !
 
itt megnézheted, hogy miről szól:
 
 
Itt lehet jelenkezni:
 

 

Hírek

  • ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2014 OKT.12.
    2012-03-12 17:00:30

     

    TISZTELT VÁLASZTÓK

     

    2014 okt.12-én önkormányzati választások lesznek !

    KÉRJÜK SZAVAZZON A GÖDI MSZP JELÖLTJEIRE .

     

    Kérjük olvassa el a programunkat.

    MI TUDJUK A MEGOLDÁST.

    MI MÁR BIZONYÍTOTTUNK 2002 - 2006 KÖZÖTT

    NEM ADÓEMELÉSEKRE KELL ALAPOZNI A VÁROS KÖLTSÉGVETÉSÉT.

    ADÓKAT FOGUNK CSÖKKENTENI , MINT AZT TETTÜK 2002-2006 KÖZÖTT.

    FEJLESZTENI FOGJUK A VÁROST AZÖNÖK IGÉNYE SZERINT.

    20 ÉV ALATT NEM FEJLŐDÖTT A VÁROS MINT 2002 - 2006 KÖZÖTT,

    EZT AKARJUK FOLYTATNI !

     

    KÉRJÜK MENJEN EL SZAVAZNI ÉS

    SZAVAZZON AZ MSZP JELÖLTJEIRE

     

     

     


     


     

    2012 március 15-én, 13 h tól tüntetés lesz, a kormány dilettáns vezetése, a választók akaratának semmibevétele miatt.

    Tartson velünk !

    Bővebb információ jelentkezés: tamaspinczehelyi1@tonline.hu

     

    ----------------------------------------------------------------------------

  • A dolomit bányákból szállították a védőgát anyagát !
    2010-10-15 16:48:54

    Az ország apraja-nagyja gyűjt segít a károsúltaknak! Válalkozók ajánlanak fel ingyen gépeket, munkaerőt........

    Érdekes ?

    A rekord gyorsasággal felépült, vörös iszap elleni védőgát anyagát

    dolomit bányából szerezték be !

    Nem adomány volt !  Az állam finanszírozta !



  • Milyen volt Göd 150 évvel ezelött
    2010-10-15 16:12:30

     

     

    Az alább ilinkre klikkelve, megnézheted, hogy milyen volt a lakhelyed 150 évvel ezelött.

    http://archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html

Asztali nézet